Újra itthon

   Hát, tegnap délután hazaértem. Mostmár végleg. Vagyis megyek még vissza, de ilyen hosszú időre nem. Apropó idő! Egészen pontosan 17 hetet, azaz 4 hónapot és 1 hetet töltöttem Németországban. Jó hamar eltelt. De egy percét sem bántam meg és úgy gondolom, hogy minden percedt élveztem és kihasználtam.
   Szombaton délután még voltunk anyáékkal a városban, sétáltunk, vacsiztunk meg fagyiztunk. Nagyon jó volt. Aztán vasárnap a terülj-terülj asztalkámos reggeli után elindultunk haza. Nagyon nehéz volt elbúcsúzni, de könnyebb így, abban a tudatban, hogy szeretettel visszavárnak...
   Nagyon furcsa újra itthon lenni. Magyarul beszélnek a tv-ben, meg mindenhol. De azért jó újra itthon!  :)

Az utolsó bejegyzés Krottenmühlből

   Hát, jó hamar eljött ez a nap is... Vagyis pontosabban még nem, mert csak holnap dél körül indulunk haza. Anyáék viszont 3 óra múlva itt vannak. Délelőtt röpke 2 és fél óra alatt bepakoltam majdnem mindent. Aztán délután még megyünk Rosenheimbe, elbúcsúzok az egész várostól... Annyira furcsa érzések kavarognak bennem. Egyrészt örülök, hogy hazamegyek, találkozom a családommal, a barátokkal, de másrészt annyira sajnálom, hogy amit és akiket itt megismertem, most mind itt kell hagynom. Vannak emberek, akik már most iszonyatosan hiányoznak és vannak pillanatok, amiket szívesen megismételnék még párszor. Ma egész nap egy idézet járt a fejemben : "Ne bánd, ha valami véger ért, örülj, hogy megtörtént!" És igen, ez így is van. Nagyon szerencsésnek érzem magam minden miatt, ami az elmúlt négy és fél hónapban történt velem. Hihetetlenül sokat tanultam a németen kívül és rengeteg csodálatos embert ismertem meg.
   Igen, úgy érzem, hogy holnap lezárul egy fejezet az életemben. Ezt a fejezetet már többet nem élhetem át, de lesznek más helyzetek. Újra találkozhatok az emberekkel, akiket megszerettem, visszajöhetek bármikor, mert mindenki szeretettel visszavár és ez csodálatos érzés... Leírhatatlanul csodálatos...

Abschluss party

   Tegnap voltunk az osztállyal Münchenben egy múzeumban. Volr egy-két elég absztrakt mű. De amúgy jó volt, jól éreztem magam. Voltak képek, amik előtt megálltunk, egymásra néztünk Ronjaval és csak ennyit mondtunk "Das ist Kunst" (Ez művészet). Aztán visszavonatoztunk Rosenheimbe és leültünk a főtéren fagyizni-ebédelni-kávézni, kinek mi esett jól. Ott volt Lisbeth, Ronja, Hannah, Paula, Anna és Janika is. Aztán elmentünk shoppingolni. Na, az nem volt semmi. Voltak ruhák, amiket felpróbáltunk, de úgy véltük, hogy Das ist Kunst...xD Elég vicces volt. Szóval ez volt a búcsúdélutánom a csajokkal. Aztán Ronjaval felmentünk Elisabethez (aki éppen aludt...xD). Rövid idő után, kb 6kor kezdetm elég éhes lenni, mivel egész nap csak egy csokis croissant ettem. Ígyhát kimentünk a Nettóba, vettünk mirelitpizzát, meg piákat estére. Jajj, és ahogy mentünk vissza Lisbethez, jött szembe egy magyar csaj meg egy pasi, egymásra néztek és ilyet szóltak "Azigen, fiatalok tudnak élni..." Pedig csak 6 üveg alkohol volt nálunk...xD De aztán Ronjaval jót röhögünk rajtuk. Aztán fél 8-kor jött Hannah is és 9-re mentünk a mozi elé a nyárindító partyra.

Fúúú, már az odaút sem volt semmi. Csajok kitalálták, hogy az egész üveg beckset egy húzásra igyuk meg. Ahaaaa, jó volt!Csak ajánlani tudom! Konkrétan majdnem telehánytam utána a parkot, de kultiváltam magam...Aztán megérkeztünk a mozi elé, ahol háromnegyed 9-kor már kb 700-an voltak. Aztán elkezdtünk tolakodni a kassza felé. De mindenki tolakodott. Konkrétan úgy éreztem magam, mintha a west balkán 2. részében vennék részt. Szóval nem pánikoltam. Annyira... De legalább azt a kb 1 órát, amit "sorban álltunk" nem kellett végig állnom, mert tartott a tömeg. Egyik unalmasabb pillanatban megszámoltam, hogy átlagban 6 ember van rámtapadva. De legalább stabilan betámasztottak. Na mindegy, nagy nehezen bejutottunk. Aztán az elején a tánc is úgy működött, hogy ha valaki bejött a terembe, akkor az meglökte a hozzá legközelebb lévő embert és dőlt az egész tömeg. Új stílus! Ez is művészet volt xD Amúgy nagyon jó volt a buli, a dj-k is jók voltak meg a zenék is. Meg minden. Volt mondjuk egy szar órám, amikor véletlen elhagytam Ronját és Hannát, de aztán megláttam Paulát és csapódtam hozzá. Mondjuk az elég uncsi volt. Meg kimentünk a teremből a bejárathoz és nem tudtunk visszamenni, mert felkentek a falra. Na, ott azért lepergett előttem az életem. De szerintem Paulának is, szóval visszafordultunk. Aztán kb fél óra múlva újra nekivágtunk a tömegnek és beverekedtük magunkat a terembe. Majd végre rátaláltam Ronjáékra. Azt az örömöt...Mintha ezer éve nem láttuk volna egymást. xD Aztán már csak velük voltam, de innentől indult csak be igazán a buli. Ja és amúgy eltűnt a táskám, a pénztárcámmal és az összes kártyámmal együtt, meg a kabátom, meg a kedvenc pulcsim, amit kedden vettem  -.- De mi voltunk a hülyék, mert betettük a cigigép mögé. Hát annak annyi. De legalább volt annyi eszem, hogy a pénzt, meg a fényképezőt kivettem belőle. :) Ja és vicces volt, mert a 18 éven aluliaknak 1-kor ki kellett menniük. Mindenki el is ment, csak mi maradtunk Ronjával. Hááát, a következő óra sem volt unalmas...
   Amúgy meg azt hittem, hogy így 2óra alvás után kicsit nehézkes lesz a mai utolsó nap a suliban, de nem is volt olyan vészes. Igaz már 10-kor végeztünk, mert csak a bizit kaptuk meg. Meg énekeltek nekem. Rossz volt eljönni...

"Indianer" múzeum

   Ma 8-tól 9-ig takarítottunk a suliban. Jobban mondva csak az osztályt. Hát az ritka unalmas volt. Lemostam két padot, aztán úgy gondoltam, hogy járnak még rajtam kívül az osztályba, szóval ígyis sokat segítettem. Aztán csak néztem, ahogy néhányan takarítanak és beálltam a "beszélgetős csapathoz". Aztán fél 10-kor találkoztunk a múzeum előtt. Mi biciklivel mentünk, Rikácskáék busszal, kinek ahogy jobban esett... Amúgy a múzeum nagyon jó volt. Először lövöldöztünk nyíllal, aztán pedig megnéztük a múzeumot. A csaj,a ki végigvitt minket, kb végig nekem magyarázott, igaz a felét bajorul, szóval azt pont nem értettem xD De aranyos volt.

Meg nagyon érdekes volt a múzeum, legalábbis nekem tetszett. Aztán még bementünk a sétálóutcára és letáboroztunk a nemszökőkút mellett ( csak víz, de nincs benne szökőkút...xD). Aztán mindenki meghívhatta magát valamire, ami jól esett.
Én forrócsokit ittam. Hmmmm, nagyon-nagyon-nagyon finom volt...
Aztán már délben végeztünk is. Én még visszamentem kicsit a központba, mert volt másfél órám a buszig, de ez az idő megint nagyon hamar elrepült...:/
 I <3 Rosenheim!!!

Utolsó matek o.O

ország-városozás közben...

   Az első két óra matekot már egy hete kb a fél osztály ellógja minden nap. Viszont a mai elég viccesre sikeredett. Reggel a fél osztály (aki még hajlandó volt bejönni matekra) amint meghallotta, hogy dogát írunk, kimentek. Szóval voltunk legalább 8-an. Majd bejött Frau Schuster, lelkesen elkezdte osztogatni a dogát, amikor ez a 8 ember közölte vele, hogy "Mi ugyan nem írunk matek dogát az utolsó napon..." Hát ez Frau Schustert nem igazán hatotta meg, viszont minket meg az nem hatott meg, hogy tovább osztotta a lapokat.
Majd valaki megszólalt, hogy " Akkor ország-városozunk?" Na igen, ennyi volt a doga írás. A lap mindenkinek ott figyelt a padján, miközben ország-városozott...Frau Schuster pedig ült a tanári asztalnál és mosolygott. Néha megszólalt, hogy "Cssssssssssssss" amikor túl hangosan soroltuk, hogy ki mit írt, de amúgy nem igazán zavarta, hogy senki nem a dogát írja. Szóval szerintem nagyon vicces volt. Hát így telt az utolsó matek óra. De legalább jól éreztük magunkat. :)

És igeeeen. Azért szerintem elég profi vagyok, hogy megtaláltam úgy egy filmrészletet, hogy sem a címét, sem a színészek nevét nem tudtam... A "szöveggel" meg nem mentem semmire...Szóval egy másik film alapján kerestem meg, amiben tudtam, hogy ugyan az a színész játszik. Itt a tehetség. Köszönöm, köszönöm. Szóval ez egy idétlenül idióta film, de ezen a részen konkrétan még mindig könnyezem. Amúgy nem rosz film, német humor. Egyszer-kétszer meg lehet nézni. De ezt a részt csak ajánlani tudom:

ééés igeeeeen, a net visszatér második része következik...

   Mivel az elmúlt két és fél hétben nem volt otthon net, ezért csak a gépemen írtam minden nap, hogy mik is tőrténtek. Az internet problémáról pedig nem is akarok túl sokat beszélni, mert ez ilyen. A rútert Andi 1 hét után kicserélte, de az sem működött,mivel nem azzal volt a baj, hanem magával a nettel. Felhívni meg ugyebár luxus lenne, szóval egyszer hívta őket, de akkor pont nem voltak bent. Innentől kezdve már csak a csodában hittem. Mert mi a szerelőkben nem hiszünk, csak a csodákban. Szóval ezek történtek velem a kint töltött utolsó három hétben:

   Júli 13., szerda:  Ma a főoktatás végén Frau Kilders (az egyik osztályfőnök) kihívott beszélgetni. Megkérdezte hogy érzem/éreztem magam az iskolában, hogyan sikerült beilleszkednem, hogy érzem, mennyit fejlődött a nyelvtudásom…stb… Nagyon jót beszélgettem vele, azt mondta, hogy minden tanár és diák nagyon megszeretett és nagyon örülnek, hogy itt voltam. Viszont az utolsó két és fél hétre kicsit magasabb elvárásaik születtek, mert azt mondta, hogy az órákon passzív vagyok és minden órán legalább kétszer kéne jelentkeznem. Kacc-kacc….annyit otthon sem jelentkezem!!!! Szóval úgy érzem, kicsit magasabbak az elvárások. Nade sebaj, ezt a két hetet már csak kibírom valahogy. Viszont ha már úgyis ott voltam, írattam magamnak a mai sportra egy igazolást, mert a strandhoz túl hűvös volt, máshoz meg nem volt kedvem, meg amúgy is fájt a hasam.  

   Júli 14., csütörtök: Ma eléggé belehúztam és aktívan részt vettem a német doga írásában. Igaz a többieknek más téma volt, mert 6oldalas esszét kellett írniuk, de mivel én nem tudtam volna abban a témában írni, ezért Frau Bukowski azt mondta, írjam le a múlt hétvégémet. Na, ennek a témának igen-igen megörültem, mivel az úgyis eseménydús volt… Szóval írtam neki 2 oldalt a baseballozásról. Nagyon jó volt, mert csak egszer-kétszer kellett megállni gondolgodni, hogy hogy is írják, meg mit is írjak. Szóval a két oldalt kiráztam a kisujjamból.  Biztos tele lesz hibával, de legalább megírtam és nem szenvedtem vele annyit, mintha ugyanezt négy hónapja kellett volna megírnom.  Ja és Theresa, Doris és Bene ma mentek Svájcba vitorlázni 10 napra, szóval jövő hét vasárnapig ketten vagyunk itthon Andival.

   Júli 15., péntek: Suli után bementem a városba. Tök jó kirakodóvásár szerűség volt a sétálóutcában. De nem olyan gagyi dolgokat lehetett kapni, mint nálunk, hanem tök jó dolgok voltak. Miközben nézelődtem, beszéltem Anyókával egy röpke fél órát telefonon, közbem meghívtam magam fagyizni. Aztán találkoztam Silvanaval, aki épp Annához ment. Elég furán nézett, hogy egyedül sétálgatok a városban, de nem értem, ezen mért lepődik meg mindenki és ha meglátják, hogy egyedül vagyok, rögtön velem jönnek. Pedig én annyira jól érzem magam egyedül a városban. Mert itt minden van, mégsem zsúfolt és dzsuvás, mint Pest, az sem baj, ha a legnagyobb tömegben a kezemben viszem a pénztárcámat, mert senki nem fogja kikapni… Szóval nagyon jól érzem magam. Elnézelődök, sétálgatok, haverkodok… Apropó haverkodás. Az egyik árus hallotta, hogy nem németül beszélek a telefonba és mikor letettem pont nála nézelődtem és megkérdezte, hogy milyen nyelven beszélek. Aztán tök jót beszélgettem vele, nagyon kedves volt. Meg lefényképeztem a dolgait, tök jó, ilyen kövekből voltak kifaragva madáritatók meg minden más… Ja, meg megbeszéltem Silvanaval, hogy holnap bemegyünk együtt a városba shoppingolni…:)

   Júli 16,. szombat:  Szóval ma sem aludhattam sokáig, mert 7-kor indultunk az üzletbe. Aztán 10-kor találkoztam Silvanaval a sétálóutcán a nagy szökőkút mellett. Voltunk shoppingolni. Az igen-igen vicces volt, felpróbáltuk a legidétlenebb ruhákat. xD Végül persze egyikőnk sem vett semmit, de nagyon jól éreztük magunkat.  

Ma végre Andi kicserélte a rútert, de a net így sem működik -.-

  Júli 18., hétfő:  Ma euritmián kaptam egy verset, hogy ne csak üljek, hanem csináljak is valamit. Ki kellett rá találnom egy formát. Annyira jól teljesítettem, hogy óra végére kész is voltam vele. Frau Kilders meg odái volt, meg vissza, hogy én egy igazi tehetség vagyok és, hogy ő erről eddig mért nem tudott? Natessék, még a végén euritmiasztár lesz belőlem! xD

Suli után voltam Silvanaval, Annaval és Mathiassal (Anna barátja) moziban. Megnéztük a Harry Potter nem is tudom hányadik részét. 7? Na, mindegy, a lényeg, hogy nagyon jó volt. Olyan szép képek voltak benne az iskoláról… Aztán egyedül buszoztam haza, merthogy Andi ugye hétfőn nincs bent az üzletben. De nem volt gond, akadálymentesen hazajutottam. Nagyon büszke is vagyok magamra.

   Júli 19., kedd: Ma eléggé kedvetlen és türelmetlen voltam a suliban, meg minden bajom volt már. Nem túl jó ez így, hogy már senkinek nincs kedve a sulihoz, mert így engem is lehúznak. Meg ugye otthon már lassan 1 hónapja szünet van… Szóval nehéz. Ma már Frau Schuster is nagyon nehezen viseltem főoktatáson, pedig alapjába véve ő egy nagyon kedves, román akkcentussal rendelkező nő, akit nagyon szeretek. De ma mégis minden megmozdulása idegesített. Hát van ilyen. Alig vártam a szünetet, majd óra végén megszólalt, hogy akkor most menjek oda és elmagyarázza nekem a matekot. Úgy éreztem, most jött el az ideje, hogy felakasszam magam. De aztán hősiesen helyt álltam és kibírtam az egész szünetben tartó matek korrepetálást. Viszont képzeljétek,  20 perc alatt megértettem, amit otthon  1 hónap alatt nem sikerült…  Aztán a következő bontott csoportos matekon csak öten voltunk és senkinek nem volt kedve matekozni, ezért Frau Schuster csak nekem magyarázott végig, amíg a többiek beszélgettek. Többször is elfogott az érzés, hogy elküldök mindenkit magyarul a … nem is tudom hova, majd kisétálok a teremből. De nem! Mert ami nem öl meg, az csak megerősít.  Matek végére viszont már olyan szinten kivoltam, hogy csak remélni mertem, hogy senki nem akar velem társalogni. Aztán Ez után a kellemes nap után még haza is kellett bicikliznem. Dög meleg volt és fájt az összes térdem. Az egy órás út legalább öt órásnak tűnt és itt is többször éreztem (vagy nem is többször. Csak egyszer, de az indulástól az érkezésig…), hogy feladom. Kész, tábort verek az út szélén és innetől nomád életet élek. Felhívom anyát, hogy ide jöjjenek értem két hét múlva… Aztán nagy nehezen mégis hazaértem. Egy kicsit pihentem, aztán nekiláttam életem első paprikás krumplijának. Annyira jól éreztem magam főzés közben. Szólt a zene, néha felkértem a fakanalat egy táncra és halál jól elszórakoztattam magam. Meg Clyot is. Azthiszem… A vacsora elég jól sikerült, Andinak nagyon izlett… :)

   Júli 20., szerda:  Ma a bontott csoportos matekon csak négyen voltunk, majd angolon már csak ketten lettünk volna Rustival, így az elmaradt. Nagy örömömre ma a sport is elmaradt, szóval fél 5 helyett fél 1-kor végeztünk, így már 1-re az üzletben voltam. Amúgy ma reggel esett az eső, szóval kaptam egy sexy piros esőkabátot, amibe 4x belefértem, de legalább a térdeim sem áztak meg :)  Délután kimentem a kedvenc olasz pizzériámba ebédelni és visszafele azon a kb 10 perces gyalogúton 3-an állítottak meg útbaigazítást kérni. Az első kettőnek sajnos nem tudtam segíteni, majd amikor a harmadik ember jött felém, már nagyon mosolyogtam, mert éreztem, hogy ő sem tudja, hol van, amit keres. De neki tudtam segíteni, mert nagy szerencséjére két perccel az előtt sétáltam el az épület mellett, mit keresett. Kicsit hülyének nézhetett mondjuk, hogy mért vigyorogtam annyira, miközben magyaráztam, de rá se ránts. Aztán elkezdtem énekelni, hogy „I believe, I can fly…” (persze már nem a csini esőkabátomban voltam, azért azt nem vállaltam volna fel a városban, szóval esernyővel vágtam neki az ebédvadászatnak. Szóval boldogan énekelgettem a sétálóutca közepén, egyik kezemben egy doboz coka cola light-al, másikban az esernyővel, amikor egyszer csak orkán erejű szél támadt és belekapott az ernyőmbe. Innentől kezdve két kézzel kapaszkodtam az ernyőmbe és valahogy az ének is abba maradt. Kisebb tömeg gyűlt körém, hogy vajon én vagyok Mary Poppins, vagy sem, elrepülök, vagy sem. Aztán úgy döntöttem, inkább maradok még másfél hetet. Azért ez a jelenet elég vicces volt, szóval gondolhatjátok milyen vigyor ült ki az arcomra egészen amíg vissza nem értem az üzletbe. De nem baj, itt megszokott dolog, hogy mosolygunk az utcán az emberekre, szóval senki nem nézett hülyének, csak visszamosolygott…

   Júli 21., csütörtök: Ma már a KPU-hoz sem volt kedvem. Nagyon döcög ez az utolsó időszak :/ Fél 4-re értem az üzletbe és örültem, hogy végre nethez jutok, majd amikor megláttam, hogy ott ül Niki, egy egészen ici-picit idegbeteg lettem. De aztán nagyon aranyos volt és odaengedett.  Aztán fél 5-körül kimentünk fagyizni, meg elkísértem a vonatállomásra, majd szépen lassan visszasétáltam az üzletbe és már jöttünk is haza.

   Júli 22., péntek: Ma a 25 perces szünetben kb 10 percre hófehérkének éreztem maga, mert minden csaj eltűnt és hét fiúval maradtam az osztályban. Mókás volt. Amúgy ma nem volt semmi izgi, az üzletben megint találkoztam Nikivel, aztán kimentem a városba, meghívtam magam egy fagyiskávéra, de csak mert jófej vagyok. Aztán bementem a Karstadt-ba (Az a nagyon nagy bevásárlóközpont, 5 vagy 6 emeletes és van minden, ami csak kell… egy egész emeleten csak ruhák, egy fél emeletnyi parfüm, egy egész játékszint…szóval szeretem. :)  ). Utána pedig voltam a H&M-ben meg a NewYorker-ben és megleptem magam két toppot.

   Júli 23., szombat:  Ma volt Martina (Elisabeth anyukája) szülinapi bulija Irschenberg-ben. Van ott is valami házuk, de nagyon szép helyen. Fent van a hegyen és nagyon szép a kilátás. Nagyon sokan voltunk, legalább 200-an. Az osztályból csak Elisabeth, Rusti és Till voltak ott, meg ott volt Niki is. De a legjobb az egészben az volt, hogy volt ott egy magyar család és mivel úgy mentem, hogy nagyon nincs kedvem ehhez az egészhez, ezért betámadtam a magyar családot és egész délután/este velük beszélgettem. Nagyon aranyosak voltak. Volt három gyerek, Barka, Alexa és Andriska. Annyira édesek voltak. Nem vittem fényképezőgépet, de Györgyi (az anyuka) sok képet csinált és majd átküldi. Amúgy Györgyi volt Elisabethék babysistere, onnan ismeri őket. Szóval jól elvoltunk, jó sokat beszélgettünk. De olyan furcsa volt magyarul beszélni. A bemutatkozás volt a leg viccesebb, arra még tisztán emlékszem „ sziasztok, én vagyok a német cserediák, vagyis a magyar, szóval én magyarországról jövök…” xD Azt hiszem, egy kicsit németesen raktam össze, de segáz, mert megértették. A gyerekek szeme is rögtön felcsillant, hogy végre valaki, akit ők is értenek.

Volt gyerekolimpia, amiben én is részt vettem, de sajnos kb a 3. feladat után kudarcba fulladt, szóval nem nagyon kellett megerőltetni magam…

   Júli 24., vasárnap: Ma délután értek haza Dorisék a Svájcból. Kaptam egy doboz svájci csokisnápolyit, meg egy zuhanyzórádiót (boccs, nem tudom a speckó nevét…). Lehet, hogy néha túl hangosan énekeltem a zuhany alatt?! xD Amúgy örülök, hogy itt vannak, már kicsit hiányoztak.

   Júli 25., hétfő: Ma matek után 10-től fél 3-ig a gimiseknek ilyen érettségis megbeszélés volt. Halálra untam magam, mert engem ugyebár nem érint az itteni érettségi, de azért nálunk is csinálhatnának ilyet, mert szerintem elég hasznos volt… Aztán bebuszoztam a városba Juliaval és Helennel, beszaladtam a NewYorkerbe megvenni azt a kardigánt, amit kinéztem egyik nap (hatalmas mázlim volt, mert már csak egy volt belőle és az pont az én méretem volt…) meg meghívtam magam egy PowerMix turmixra, de csak mert még mindig jófej vagyok  Aztán hazabuszoztam Corbyval (Theresa osztálytársa). És lőn, beléptem a szobámba és mit látok? Nem villog a rúter=VAN NET!!!!